Hosszúhetény
Alapvető információk
- Népesség:
- 3 551
- Státusz:
- Község
- Vármegye:
- Baranya
- Web:
- www.hosszuheteny.hu
Hosszúhetény
Merítsen ihletet az ebben az önkormányzatban tett utazásokra vonatkozó tippekből, vagy keressen utazásokat egy másik városban vagy faluban.
Hosszúhetényi Tájház
A Hosszúhetényi Tájház, festői környezetben a Hármashegy lábánál, a Püspökszentlászló felé vezető út elején (Kossuth L. u. 10.) található. Az 1860-as években épült tájház, 2011- ben került felújításra. Baranya egyik legértékesebb gyűjteménye, melyet Bocz Árpád hosszúhetényi lakos több évtizeden keresztül tudatosan gyarapított. A néprajzi anyag a 19. század közepétől a 20. század első feléig ad képet a település népéletéről. Öt szobájából három hagyományos jellegű, tisztaszoba, füstös konyha, „vendégváró” konyha. A tisztaszobában a híres, színvilágában is, díszítésében is különleges hosszúhetényi népviselet is látható.
A Tájházban minden korosztály számára kézműves foglalkozásokat szervezünk. A tájház udvarán lévő kemence lehetőséget ad frissen sült lepény készítésére előzetes bejelentkezéssel. Népi játékok állnak a gyerekek rendelkezésére valamint népdalokat és táncokat is tanulhatnak az ide látogatók. A Magyarországi Tájházak Szövetségének “Év Tájháza” kitüntetését, 2014-ben a Hosszúhetényi Tájház nyerte.